30 napos fitnessz kihívás: 1.nap - Az év 1. futása

Napi 20 perc testmozgás. 30 napon keresztül. Ennyi.

Ez egy kísérlet.

Kíváncsi vagyok mi történik a testemmel, ha betartom az orvosok, dietetikusok meg a józan ész tanácsát és napi 20 percet (rákészüléssel, zuhannyal együtt van az 1 óra is…) tényleges testmozgással töltök. A tényleges testmozgás nálam a futást, jógát és biciklizést jelenti.

Nem lehet kifogás, hogy nincs időm, mert ha a fb lapozgatására és zenei videók nézegetésére mindig akad másfél órám, akkor magamra is fordíthatok egyet-egyet naponta.  

Plusz itt a böjt is. És nálam a lemondás nem nagyon megy. Próbálkoztam a „semmi-kenyér/péksüti/pirítós/croissant…”, a „semmi-édesség”, és a „nincs fb” fejezetekkel. De úgy látszik, ezekhez nem vagyok elég erős. Viszont általában jobban teljesítek, ha többet kell, ha valami extrát kell nyújtani. Úgyhogy, ha ez is éri, akkor én a többletmozgással fogok böjtölni – felajánlok minden izomlázat, görcsöt, bordaközi szúrást, izzadságot, kora reggeli kelést, loncsos frizurát, sok-réteg-ruhába-öltözést a biciklin azokért, akiknek nem adatott/adatik meg, hogy szabadon mozoghassanak (bármilyen oknál fogva: betegség, baleset, menekültstátusz…).

Ez egy gyakorlat is. 

Egy ideje vissza akarok térni a blogoláshoz, de soha nem jutottam el az aktuális bejegyzésekig. Papírfecniken maradtak az ötletek, vagy a legós noteszben. Vagy csak megálmodtam, de nem írtam le és elszállt. Elakadtam. Nem tudom, milyen témához kezdjek előbb, egyszerre akarok mindenről írni. Aztán inkább nem írok. Mert ugye, nem lehet csak úgy össze-vissza kapkodni. Nem vagyok formában – se a billentyűzeten, sem a nyelvben. Tehát itt dokumentálom majd a napi fejleményeket.

Első nap: Az első 3 km

Tavaly tavasszal éreztem rá a futásra. Csabi barátom tanácsára - olyan tempóban fussak, és csak annyira fulladjak ki, mintha táncolnék – nekivágtam és megszerettem. Vettem egy  neonrózsaszín Nike Air futócipőt, zselés talpbetéttel tavaly május környékén és azóta, egészen novemberig hetente nagyjából két-háromszor használtam is. Eleinte a lakáshoz közeli futópályára jártam, aztán költöztem, és most az Apollo-hídon keresztül és vissza vagy a Duna-parton futkosok. Általában 3-5km-es távot teszek meg. Csigalassúsággal.

A motivációról

Nem vagyok hajlandó feláldozni a szórakozást, a mozgás adta örömet a teljesítmény oltárán. Nem készülök versenyre, nincs időlimit, nincs összehasonlítási alap, sőt! Nem is akarok feltétlenül gyorsabb lenni, vagy hosszabb távot futni. Jól akarom érezni magam a bőrömben, friss levegőn akarok lenni és mozogni akarok.  Persze, itt ül a vállamon a kisördög. Most lejjebb csúszik, a székem kartámlájára ül és villájával megböködi a hasam – a derekam körüli úszógumit, a 10 kiló fölösleget. Mert van rajtam, persze. Szerintem mindig is volt, mert soha nem voltam elégedett a méreteimmel. De egyfolytában elégedetlenkedni eléggé fárasztó. Úgyhogy ezzel már időnként felhagyok (nem mindig sikerül és vissza-visszaesek, és rámjön a diétázhatnék). Ráadásul a fogyás nem igazán motivál. Vagy csak nagyon rövid ideig hatásos. Hogy egészségesebb legyek, jobb legyen a teherbírásom a mindennapokban, a munkahelyemen, (az ágyban ;)) – ezek sokkal inkább megmozgatnak.

A mai napon november óta először vettem fel a cipőt. Szépen sütött a nap, kár lett volna benn maradnom. Szinte tavaszi volt az idő. Persze, győzködni kellett magam azért kicsit pár órát (cca másfelet). De megérte. Nagyjából 40 percembe tellett lefutni a 3km-es távot: az új színház mögött, a Duna-partnál balra, át a hídon és vissza. A lábaim egész jól bírták, nem fájt se a térdem, se a bokám. Visszafelé viszont kétszer is le kellett lassítanom gyaloglásra, mert szúrt az oldalam. Közben ezeket a képeket kattintottam: