"Hát igen, a világ mindig gyönyörű, nem azért mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom." (Táncórák idősebbeknek és haladóknak)
"Némely foltok nem távolíthatók el az anyag megsértése nélkül." (Bambini di Praga 1947)
Nekem ehhez még fel kell nőnöm.
2009. augusztus 27., csütörtök
2009. augusztus 24., hétfő
Czestochowa 2009
Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem. De most itt vagyok, újra. A gépem jelenleg teljesen tropa, használhatatlan a billentyűzete igy most a bátyámén pötyögök. Szokatlan a magyar billentyűzet, az enyémen sajátos jelrendszer van a mindenféle ékezetes betűknek...Igy most rövid leszek és igyekszem csak a lényeget irni.
Augusztus elején részt vettem életem első igazi gyalogos zarándoklatán, Lengyelországban. Bielsko Bialabol gyalogoltunk Czesztochowaba, a Szűzanya-kegyhelyre. Nem untatlak benneteket szervezési meg gyakorlatias részletekkel, mert az igazán fontos a lelki út megtétele volt. Nekem nagyon sokat adott ez az egy hét minden szempontból. Kihivás volt a táv, de sokszor az emberek is, akikkel együtt bandukoltunk. Sok mindent megtanultam az úton. Itt a három legfontosabb:
1. A hit - Az erős hit nem abban nyilvánul meg, hogy rakosgatjuk a hegyeket egyik helyről a másikra, vagy hogy azt mondom: "Hiszem, hogy meg tudom csinálni, képes vagyok rá." Kétségkivül ennek is van buzditó ereje. Az igaz hit viszont nem a saját erőmbe, hanem az Istenbe vetett hit, az Úrba vetett bizodalom. Hogy azt tudom mondani, amit a beteg Jézusnak: "Uram, ha te akarod, meggyógyulok." Elfogadni Isten akaratát, hinni hogy Ő csakis a legjobbat akarja nekünk, a javunkat kivánja, még akkor is ha épp úgy tűnik minden ez ellen szól. Hiszen mindig azt kapjuk, amire szükségünk van, nem azt, amit mi magunk szükségesnek tartunk.
2. Az ima - A zarándoklat után úgy tűnt eddig nem is imádkoztam. Vagy legalábbis nem "rendesen". Persze mondtam a szavakat, el is hittem amit mondok, gondolkodtam is rajtuk, de valahogy nem szivből áradtak a szavak. Ott megtapasztaltam, mennyire fontos a csendes egyedüllétben, az Oltáriszentség előtt, a tiszta lélekkel mondott, a bensőmből fakadó ima. Rezdülés Isten hangjára.
3. A keresztény közösség - A keresztény közösség szerető közösség. Szükségszerű, hiszen társas lények vagyunk. Nagyon szerettem, hogy nyiltan beszélgettünk a tapasztalatainkról, Istenélményekről, együtt imádkoztunk, énekeltünk. Sokat segitett ez az úton.Volt mindig valaki, aki felkarolt, ha fájt a lábam, volt mindig kinek vizet adnom, volt valaki, aki mindenkit megnevettetett, aki bölcs tanácsokat adott, aki vitte a jelvényt, aki ellátta a vizholyagokat. Mindig más valaki, de mégis ugyanaz. Ugyanaz a Lélek, ugyanaz a Krisztus.
Augusztus elején részt vettem életem első igazi gyalogos zarándoklatán, Lengyelországban. Bielsko Bialabol gyalogoltunk Czesztochowaba, a Szűzanya-kegyhelyre. Nem untatlak benneteket szervezési meg gyakorlatias részletekkel, mert az igazán fontos a lelki út megtétele volt. Nekem nagyon sokat adott ez az egy hét minden szempontból. Kihivás volt a táv, de sokszor az emberek is, akikkel együtt bandukoltunk. Sok mindent megtanultam az úton. Itt a három legfontosabb:
1. A hit - Az erős hit nem abban nyilvánul meg, hogy rakosgatjuk a hegyeket egyik helyről a másikra, vagy hogy azt mondom: "Hiszem, hogy meg tudom csinálni, képes vagyok rá." Kétségkivül ennek is van buzditó ereje. Az igaz hit viszont nem a saját erőmbe, hanem az Istenbe vetett hit, az Úrba vetett bizodalom. Hogy azt tudom mondani, amit a beteg Jézusnak: "Uram, ha te akarod, meggyógyulok." Elfogadni Isten akaratát, hinni hogy Ő csakis a legjobbat akarja nekünk, a javunkat kivánja, még akkor is ha épp úgy tűnik minden ez ellen szól. Hiszen mindig azt kapjuk, amire szükségünk van, nem azt, amit mi magunk szükségesnek tartunk.
2. Az ima - A zarándoklat után úgy tűnt eddig nem is imádkoztam. Vagy legalábbis nem "rendesen". Persze mondtam a szavakat, el is hittem amit mondok, gondolkodtam is rajtuk, de valahogy nem szivből áradtak a szavak. Ott megtapasztaltam, mennyire fontos a csendes egyedüllétben, az Oltáriszentség előtt, a tiszta lélekkel mondott, a bensőmből fakadó ima. Rezdülés Isten hangjára.
3. A keresztény közösség - A keresztény közösség szerető közösség. Szükségszerű, hiszen társas lények vagyunk. Nagyon szerettem, hogy nyiltan beszélgettünk a tapasztalatainkról, Istenélményekről, együtt imádkoztunk, énekeltünk. Sokat segitett ez az úton.Volt mindig valaki, aki felkarolt, ha fájt a lábam, volt mindig kinek vizet adnom, volt valaki, aki mindenkit megnevettetett, aki bölcs tanácsokat adott, aki vitte a jelvényt, aki ellátta a vizholyagokat. Mindig más valaki, de mégis ugyanaz. Ugyanaz a Lélek, ugyanaz a Krisztus.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)