???

Itt az ideje, hogy összeszedjem magam és elmondjam nektek, hogy az ember magában hordozza a csalódásokat. Bárhová megy, bármibe is kezd a csalódás ott van benne; nem múlik el, nem marad otthon; ragaszkodik hozzám és én is hozzá. Nem értem, mért nem tudom elfelejteni, túllépni rajta, nem foglalkozni vele. Nem értem, miért is nem tudom pontosan megfogalmazni miben is csalódtam. Minden valószínüséggel magamban.
Mindig mikor új helyre kerülök elfog ez az érzés. Föleg mikor egyedül vagyok. Nem a magány ez. Hanem a tudat, hogy nem változtam. Annak ellenére hogy szerettem volna. Minden költözés egy újabb idöszakot jelent. Egy új kezdetet, mikor tiszta lappal indulhat az ember, és mindent elkezdhetne úgy csinálni, ahogy azt elképzelte, ahogyan szeretné, ahogyan jónak látja. És most megint itt vagyok egy újabb költözéssel, új hellyel, új emberekkel, új lehetöségekkel és úgy érzem nem használom ki öket, nem csinálom azt és úgy, ahogy elképzeltem. Elvárásokat, követelményeket állítottam magammal szemben és MOST azt érzem, elbuktam. A saját képességeimben csalódtam. És az elsö költözésem óta, 15 évesen Komáromba, magamban hordozom ezt az érzést, ami elkerülhetetlenül a felszínre tör minden egyes újabb költözéssel.

Pest-Buda

Az elmúlt pár napban agyonizgultam magam, hogy s mint lesznek a dolgok Pesten. (Aki még nem tudná, egy szemesztert az ELTE Angol-amerikai intézetében töltök.) Természetesen feleslegesen, mert eddig minden nagyon szépen alakul. (Bár, nyugtával dicsérjem a napot...a tegnap nagyon jó volt.)
Mozgalmas elsö napom volt. Nagyon féltem, hogy egyedül leszek majd, és nem lesz kivel beszélgetni és elpanaszkodni milyen bunkó tud lenni egy tanulmányis. De nem így történt :) Hózi barátom egész nap velem volt. Meg Katyi is. Meg Veronival is találkoztunk :) akit má négy éve nem láttam, és teljesen váratlanul futottunk egymásba az ELTE folyosóján. Nagyon örültem mindannyiuknak. Jó érzés volt tudni, hogy van kihez fordulnom, hogy olyan emberek vesznek körül akiket ismerek és ök is ismernek engem.
Persze, még bele kell szokni a dolgokba, és az idöbe telik. Még ki kell, hogy alakuljon az itteni életrendem, ami szintén idöbe telik. Új embereket fogok megismerni, ami szintén idöbe telik. Tehát azt hiszem, föleg türelemre lesz szükségem az elkövetkezö napokban. Magamhoz és másokhoz is meg kell tanulnom elfogadónak, megbocsátónak és türelmesnek lenni.

Az elsö napom az iskolában - tanárként

Pénteken kötelezö tanári gyakorlatomat töltve belekóstolhattam kicsikét a tanárlétbe. Izgultam, nagyon. Készültem, sokat. És egész komolyan elfáradtam a kóstolásban...
Mindössze két órát tanítottam, de azt elejétöl a végéig. Mindkettöt a gimiben. Bizonyítványosztás elött. Nem volt egyszerü, nadehát ezt tudtam elöre. Raádásul a negyedikben elsö órán voltam bent, de legalább izgalmas témával kezdtük a napot és megismertettem velük a kortárs magyar irodalom gyöngyszemeiböl párat - Varró Danit, Parti Nagyot, meg  Cserna-Szabó Andrást. Egész jól fogadták a szokatlan szövegeket és még néhány kérdésre is válaszolni méltóztattak. Az elsö gimiben a zseni Shakespear-rel foglalkoztunk meg a reneszánsz drámával. Itt meglepö módon lassan fogott az emberkék agya, viszont az igazgató elégedetten mosolyogva ücsörgött az utolsó padban :) A nap végére teljesen kimerültem, bár ehhez hozzátett az is, hogy elözö éjjel mindössze négy órát aludtam és hajnali 5.40kor már a vonaton ültem. De kellemes fáradtság volt ez.
Lefelé menet a lépcsön, 10 másodperccel azelött, hogy beléptem volna az osztályokba úgy dübörgött a pici szivem, mintha ki akart volna szakadni. De amint az osztály elé álltam és rám szegezödött minden tekintet már nem is hallottam a zakatolást. Úgy tünt, ez a világ legtermészetesebb dolga, hogy ott állok a katedrán. Jól éreztem magam a tanár szerepében. Azt hiszem, mindkét esetben sikerült olyan órát tartanom, amit diákként szivesen végigültem volna. Persze van még egy csomó csiszolgatni való - például, hogy ne szteppeljek annyit izgatottságomban. Meg is lepödtem. Nem igazán hajlok a hivatásos tanárság felé. Továbbra is minden nap iskolába menni, azután hogy már 16 éve ezt csinálom...Háát... Meg alacsony fizetés, a diákok szemtelen-neveletlen új generációja, sok papírmunka, sok teendö, semmi hála. De a két tanított óra után azért még gondolkodom ezen. :)