Breakable

Én is törékeny vagyok. Ha a postán feladnám magam, kérnék egy "fragile" matricát a homlokomra. Vagy inkább a szívem fölé?
Sokan mondják mostanság, hogy a nagy lehetöség meg a floridai meleg ellenére sem lennének szívesen a helyemben és vállalnák be ezt az évet Amerikában. Én meg de. És minden kellemetlenség, szomorúság és talán sok feleslegesnek tünö indok ellenére, meg a nagy anyagi megterhelés ellenére sem bánom, hogy augusztusban igencsak hirtelen döntöttem erröl az évröl. Sokat tanultam, sokat tapasztaltam, megerösödtem. De ez nem jelenti azt, hogy mindig sziklaszilárdan állok a helyemen és nincs ami lesújtson vagy kibillentsen.
Igenis, törékeny vagyok. Ez tény, bármennyire is szeretném tagadni, vagy legalábbis áhitozom arra, hogy ne így legyen. És nem is olyan régen nagyon is összetörettem. Próbára tétettem, és porrá zúzattam. Még jó, hogy Isten kegyelme az apró szilánkokra törött picinyke engem is össze tud újra és újra ragasztani.

Rend a lelke?

Már több mint egy hete itthon vagyok. Jó nem? Csudijó. Viszont igaznak találom a mondást, hogy minden csoda három napig tart. Három nap után azért kiütköznek a tökéletlenségek, a kellemetlenségek és egyáltalában azok a dolgok, amik nem hiányoztak Floridában. Persze, semmi sem tökéletes. Nem is várom el. Csak épp szembesülnöm kellett azzal, hogy változtatni akarok a régi életemen, az újat, a floridait meg nem szeretem. "Csöbörböl vödörbe"-érzés. Mit lehet ezzel kezdeni?
Utálom feltételekhez kötni a változásokat, most már. Majd akkor más lesz, ha... Nagy lóbrokit lesz az akkor más. Mégis sokszor hiányzik belölem a bátorság és az akaraterö, hogy ne halogassak semmit, hanem határozottan kézbe vegyem a dolgaim. A feltételek csak kifogások, amiket én elöszeretettel használtam eddig. De egyáltalán nem segítenek.
A "csöbörböl vödörbe-érzés"-töl igencsak feszült lettem, amit kedves kis családom nálamnál is néha hanyagabb tagjain töĺtöttem ki, és egyfolytában házsártoskodtam, és nem gyöztem a fejükhöz vagdosni a nappaliban hagyott üres csoki- ill. szaloncukorpapírokat, a mosatlan edényt, a ragacsos asztalt. S végül, ráadásul, még sírós karácsony is lett belöle. Szóval a "rend a lelke mindennek" mondásban többé nem nagyon bízom. Söt, most is a szobámban uralkodó igencsak szembetünö, és a lelkemben dúló láthatatlan felfordulás, kellös közepén ülve írok. És egy darabig még nem szándékozom rendet rakni. Legalábbis a szobámban.

Žeby sme boli na Slovensku?

Tegnap meg mai 4 hónap után újra vonatoztam meg villamosoztam. Úgy tünik a 4 hónap elég hosszú idö ahhoz, hogy eme tömegközlekedési eszközök használata szentimentális érzelmeket váltsanak ki belölem. Még azt se bántam, hogy ma délelött egész úton Pozsonytól Sellyéig a zsúfolásig telt vonat folyosóján kellett állnom.
De ami talán igazán visszazökkentett, az egy fiatalember helykeresése volt. Felszállt és megpróbált szabad ülöhelyet keríteni. A folyosón álló öregúr mondta neki, hogy már csak a foglalt, helyjegyes helyek várnak a gazdáikra.
Erre a srác: "Ja viem. Ja mám miestenku."
Öregúr: "Aha. Tak skúste prejsť."
- "No ale ja mám na prvú triedu. Ale prvá trieda tu ani nie je."
- "Viete, ani ma to neprekvapuje, že vám to predali. Ani by sme neboli na Slovensku."
Hát igen. Soha nem lesz tökéletes kis országunk. Se a tömegközlekedés, se a gazdaság, se a munkaeröpiac, se az adó, se a szomszédunk. De én mégis szeretek itthon lenni.

Otthon, édes otthon

Elismerem, hogy az elözö bejegyzés valahogy nagyon gyerekesre és nagyon hisztérikusra sikerült, de valahogy ez tükrözte legjobban a pillanatnyi állapotot.
Most viszont már kis falum kis házának kis szobájának melegében ücsörögve írom ezt a posztot. Otthon vagyok. Végre. És tényleg.
Szombat délután kettötöl (itthon 8tól) tegnap délután kettöig úton voltam. Szerencsére a düsseldorfi járatot nem törölték, se a bécsit; viszont a csomagom valahol e két desztináció között tart még mindig. Benne a sok karácsonyi meglepivel. Nagyon hosszú bejegyzést tudnák kerekíteni az utazásból, de egyenlöre még mindig küzdök az idöeltolódás okozta enyhe kábasággal, és talán nem is érne annyit egy hosszú bejegyzés mint ezek a rövid gondolatok, amik most lassan, nagy álmos szemekkel vánszorognak és próbálják magukat kibogozni a vizsgák után most már mindenféle okossággal teli kis agyacskámban.
Bécsben egy szál pólóban meg pulcsiban, és surranóban szálltam ki a repcsiböl. Mindenki más nagykabát-sapka-sál-hócsizma összaállításban. Hát ja, a -10 az -10. Florida meg egy meleg állam. Mármint olyan állam ahol az éghajlat meleg. :D
28szor szálltam repülöre és landoltam a világ különbözö pontjain az elmúlt 4 évben. És most elöször érkezik késöbb a csomagom... Egész jó átlag. :-/
9órát ültem egy lengyel - gondolom egyetemista - srác mellett, anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna egymáshoz. Nincs ebben semmi romantika. Nem is egy repcsin fogok megismerkedni a leendö férjemmel. :P
Végre rendes, normális, igazi karácsonyi hangulat hála a hidegnek meg a hónak. Meg a karácsonyi vásárnak, ahová drága bátyuskám elvitt tegnap puncsot inni egyenesen a bécsi reptérröl. A karácsonyi fényekben pompázó floridai pálmafák nagyon viccesek és talán kicsit patetikusak is.
Anyukám vacsorával meg gofrival várt. Igazi kaja!!! :) És együtt vacsorázott a család. Olyan érzésem volt, hogy ez alatt a fél nap alatt többet nevettem mint majd' fél év alatt amit kinn töltöttem.
Khm... ma reggel rá kellett jönnöm (újra), hogy milyen rövid az eszem. Újra felfedeztem a sárga-virágos függönyöm, amit pedig én varrtam tavaly nyáron. Nem igazán értem a piros lámpa helyett miért egy kék áll az asztalomon. Se arra nem jöttem még rá, vajon mi történt a fekete téli zoknijaimmal ill. az egyik legjobb farmerommal.
Ma reggel háromszor reggeliztem. Apukámmal hajnali 3kor, a húgommal mielött suliba ment fél7kor meg anyukámmal miután a húgom elment. De jó, hogy ilyen sokan vagyunk. Így legalább a másik húgommal tízóraizhattam. :)
Ha hétfö akkor orosz tojás. 4hónap után elöször. :)

áááááááááááááááááááá

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!
Most pontosan így érzem magam. 80$ a taxi a reptérre. A tanárúr megváltoztatta a vizsgát. Jan. 14-17én támogatott kirándulás New York-ba (15én jövök vissza). Holnap vizsga. Esszét kell írni. És mért nem kapok senkitöl még csak egy ímélt sem? Csak jövö héten megyek haza, addig még itt vagyok. Ez olyan mintha, egy hétig nem beszélne velem senki, mondván majd jövö héten mikor otthon leszek, majd akkor beszélünk. Edzeni kéne két vizsga között, meg gyüjteni a pénzt a csapatnak. Kinek van felesleges $100-ja? Stupid, stupid, stupid! Haza akarok mennniiiiiiiii!!!!
áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Arról, hogy...

Arról, hogy milyen vacakul vagyok nem tudok írni. Megint itt van.
Mosolyszünet.
Ki nem állhatom.
Fészbúk- és ímélbámulás naphosszat.

Még 2 hét

Még 13at kell aludnom és repülök haza. Ahogy közeledik a repjegyen virító dátum annál izgatottabb leszek. Minél izgatottabb vagyok annál vigyoribb. Minél vigyoribb vagyok annál szétszórtabb. Minél szétszórtabb vagyok annál inkább nem tudok a dolgokra figyelni. És mindez hova vezet? Hogy majd a vizsgákon nem jut eszembe semmi, hogy nem tudok másról beszélni mint a hazaútról, és persze akár csalódáshoz is, hogy nem teljesülnek a rejtett karácsonyi vágyak. És persze oda, hogy újra és újra megnézem ezt, és reménykedem hogy bátyám nem feledkezik el rólam és eljön értem a reptérre. :P

Chai

Holnapra kiselöadás. Teszt. Sok olvasnivaló amit nagyon élveznék, ha...Ha nem szorítana az idö. És nem zakatolna a fülembe máris a holnap hajnali ébredés az edzésre. De most kicsit itt akarok lenni. És kicsit író akarok lenni. És nem akarok nagy dolgokat megírni, hanem éppen csak azt hogyan iszom már a harmadik bögre teát egy és ugyanazon teazacskóból készítve.
Vaníliás Chai.
Óvatosan téptem fel a kis teászacskót, vigyázva nehogy sérüljön a márkacímke. Zsu mindig örül az új szerzeményeknek, föleg ha jó állapotban vannak :) Ahogy kinyílt az színes rejtekhely az illat kiszabadult. Ugyanezt éreztem ma délelött az irodában. Karácsonyt idézö, melengetö. Vanília és enyhe fahéj. Persze, kinn hétágra süt a nap. Egyszvetteres idö. Furcsa diszharmónia a karácsonyi díszek és a pálmafák között.
Míg felforr a víz leülök az ágyra olvasni. Olyan kényelmesen helyezkedem el, hogy teljesen elfeledkezem a teáról. Újraforralás. Másodszorra sikerül. Lejár a mosás és le kell mennem a mosodába megmenteni a ruháim a következö szennyesadagtól. Teazacsi a teában marad míg elrendezem a mosást. Édes füszeres íz. Jó erösre sikerült. 
The Aeneid of Virgil. Még 4 könyv, amit még múlt hétre kellett volna elolvasni. Iszonyú távolinak tünik a múlt hét. Azóta hálaadás, betegség, esszé, edzés, mindenféle. Közben lassan elszürcsölöm a második bögrével is, ami az elözö hígítottja. És most már sokkal kellemesebb. Most jó.
Te jó ég! Mindjárt két óra. Ebéd! Uff... így is már csak szendvics lesz belöle. De hékás mit csináltam mostanáig?! Ebéd után elmegyek a könyvtárba anyagot gyüjteni az elöadáshoz. Elkókadok a számítógép elött. Nem bírom nyitvatartani a szemem. Zúg a fejem. Mi van velem?! Na jó, teszt nem teszt itt a szundi ideje! Ami persze nem sikerül sehogyse, olyan feszült vagyok. És most itt. A harmadik bögre. Fekete tea, tehát elméletileg élénkítö hatású. Most már gyenge. Bár a színéböl úgy gondoltam, még jó lehet. Nem rossz, csak épp...valami hiányzik.
Emberi mértékkel mérhetetlen álmossággal küszködöm. Közeledik a hét vége. A munka áll. Áll bizony, mert megint elutasítottak. Nem leszek nagykövet. Bár személyes üzenetként azt kaptam válaszul, hogy nagyon impresszív az életrajzom, a jelentkezési íven adott válaszok pedig igazán a topra emeltek. Mindenképp jelentkezzem jövöre. Csakhogy jövöre már nem leszek itt.