Az 1. munkanap és a Depeche Mode

Ma volt az elsö munkanapom hosszú idö után. Az ógyallai krízisközpontban lakó gyerekekkel foglalkoztunk egész délelött kedves kolléganöm, Timi társaságában. És kellemesen meglepett a dolog. Mármint nem a Timivel való közös munka (mert azt már a Felszállópálya óta tudtam, hogy jó lesz), hanem a gyerekek.
Krízisközpont alatt ne tessék problémás gyerekeket elképzelni, vagy fiatalkorú bünözöket, hanem egyszerüen olyan kicsiket és nagyokat, akikröl a szülök nem tudnak gondoskodni, föleg azért mert nincs állandó lakhelyük. Így ebben a központban a gyerekek csak átmenetileg tartózkodnak, addig amíg el nem döl, hogy hazamehetnek a szülökhöz vagy gyerekotthonba nem kerülnek.
Ma csak ismerkedtünk velük. Kicsit oda voltam meg vissza mit tesz majd velünk 15 mindenféle háttérrel rendelkezö gyerköc. Már láttam magamat ahogy véres cafatokban kullogok hazafele a háromórás foglalkozás után. De nem. Igaz, három óra után, meg nagyon elsö benyomások után nem mondhatom el hogy ismerem öket. Viszont a három óra alatt megerösödött bennem az emberi és ösi pedagógiai elv / ösztön / ideál (nem is tudom minek nevezzem ezt), hogy minden gyerek értelmes, értékes, odafigyelést és szeretetet érdemlö teremtés, mégha milyen undokul is viselkedik. Söt, arról is megbizonyosodtam, hogy ha örömmel, nyitottsággal, a másik szabadságát szorgalmazó önfegyelemmel és odaadással fordulunk a másik felé csodás együttmüködések születhetnek gyerek és csoportvezetö, de csoportvezetö-társak között is. Föleg úgy, hogy mindezt egy utcán elmondott közös imával kezdtük.

Nem gondoltam, hogy készen állok az ilyen dolgokra, meg hogy most már komoly munkába járó ember leszek aki minden reggel negyed 6-kor (!!!) kel és nyomja a napi 8 órát (ami nálam utazással, ebéddel együtt 11). De van amikor a helyzet rákényszerít és egyszercsak készen leszel, pl. az ilyenekre is.
Szóval ma készen lettem a munkába járásra, azt hiszem. Meg arra is, hogy több mint két év után újra meghallgassam a Depeche Mode Touring The Angel albumát. Keserüség, szívfájdalom és megbánás nélkül.
Mindent egybevetve ez egy kellemesen dögfárasztó nap volt. Befejezés- és altatóképpen tessék az egyik nagy kedvenc, újrafelfedezett Depeche-dal: Home. (Ráadásul abból a koncertsorozatból amin én is voltam, csak épp Pozsonyban.)