Minden eddigi munkám, csoportfoglalkozásom, színjátszásom ideje alatt - még ha nem is én voltam a vezetö - ragaszkodtam/-unk ahhoz az elvhez, hogy "gyereket el nem küldünk". Vagyis olyan gyerköcöt, aki önszántából érdeklödik a csoporttevékenység iránt, és igyekszik együttmüködni, azt nem küldjük el. A múlt héten eljött az a pont is amikor ki kellett volna mondanom a srácra a végzetes szavakat és elküldeni, mert egyszerüen minden megszólalásával a csoportot rövidítette, csekély jelét mutatta az akarásnak, söt volt néhány elég szaftos és oda-nem-illö megnyilvánulása is. És mindennek a csoport látta kárát. És igen ki kellett volna mondanom, meg kellett volna kérnem, hogy menjen ki a teremböl, vagy üljön le és fogja be a száját. És nem ment. Nem mertem kiállítani a körböl. Gyáva voltam.
U.i.: Egy mentálisan sérült srácról van szó, akinél elég nehéz eldönteni honnan is fakad az önfegyelem hiánya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Itt mondhatod el TE mit gondolsz // Tuto môžeš povedať čo si myslíš TY // Here YOU can post what do YOU think: