Tegnap ráadásul vacsorára pidzát ettünk. No csensz, tegnap semmire sem volt idő. Illetve lett volna, késő este, de logisztikailag nem tudtam megoldani, hogy az edzőcuccom és a laptopom is velem egy légtérben tartózkodjon. Teljesen csalódott voltam ettől, míg nyomtam befelé a négysajtost. Aztán elengedtem. Nem feladtam. Arra gondoltam, majd írok egy igazán motiváló posztot arról, hogy nem az számít, hogy egyszer eltérek a tervtől/hibázok/elesek, hanem az, hogy minden alkalommal felkelek, és újra nekikezdek. De ez csak akkor lenne aktuális, ha ma tényleg edzettem volna…
Na persze.
Ma újabb totális csőd.
Este 6kor értem haza, farkaséhesen, szédülés határán. Nekiálltam vacsorát főzni (édeskrumpli, cékla, zöld saláta, provanszáli fűszeres csirkemell stéjk a vadonatúj grilltepsin). Ez az egyetlen hájlájtja a napnak ebből a szempontból: éhségemben nem nyitottam ki a csipszet, nem kortyoltam a borból, nem ettem csokis kekszet. Inkább még a szombati zöldségleves sokadszor melegített maradékát. Ha a mozgást nem is sikerült abszolválnom, azért ettől kicsit jobban érzem magam. Meg attól is, hogy munkába és –ból gyalogosan közlekedtem, illetve beiratkoztam egy pauverjóga kurzusra – jövő héten kezdődik.
Nehezen tudom elnézni magamnak ezeket az esetlenségeket. Megfogadom, hogy másnap majd jobban teljesítek, és jobban odafigyelek és behozom a lemaradást és minden jóra fordul, és még szivárványszínű pónilovam is lehet a belvárosi erkélyen.
Nem akarom feladni.
Help!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Itt mondhatod el TE mit gondolsz // Tuto môžeš povedať čo si myslíš TY // Here YOU can post what do YOU think: