Oldalak

2011. július 24., vasárnap

Szavak, amiket nem mondok ki

A TANDEM szervezte idei Felszállópálya egyik holdköszöntöjén hangzott el ez a dal és tevödöttek fel a kérdések.  Mi az amit nem mondunk ki? Mire nincs szavunk? Miért nem és miért nincs?
Legelsöre perszehogy az Sz-betüs szeretetszó villant fel az agyacskámban vészjóslóan, de rá kellett jönnöm, hogy az csak egy a sok közül. Nagyon sok mindenre nincs szavam. Ha pedig van is, gyáva vagyok azokat kimondani. Nincsenek bennem például szeretetszavak. Nem tudom hangosan kimondani ha bánatos vagyok. Sem azt ha igazán haragos. (Nem ideges, vagy ingerült.) Nem tudom azt se szavakba önteni, ha kutyául érzem magam. Helyettük csak csüggedek, durcizok, elvonulok, megírok.
Néha persze teljesen felesleges szavakat keresni, vagy kimondani. Elrontják a csendes megértés varázsát. De úgy érzem, az utóbbi idöben elkerülnek azok az emberek akikkel szavak nélkül is érthetö az élet, és halad elöre a világ . Ezért talán most rendet kell tenni a szavak közt amiket nem mondok ki.

1 megjegyzés:

  1. Szívemből szólsz, Julics, már megin. Ami nem lep meg, csak jól esik.
    (én azóta egyszer mondtam, hogy haragszom, azt is, hogy kire. na jó, írtam, de akkor is nagy dolog...)

    VálaszTörlés

Itt mondhatod el TE mit gondolsz // Tuto môžeš povedať čo si myslíš TY // Here YOU can post what do YOU think: