Ez az amit szeretnék megtalálni mert egyenlöre nem hiszem hogy van neki.
Hosszú órákat töltöttem a gép elött életrajzokat eszkábálva motivációs leveleket irogatva kávét szürcsölve és állásajánlatokat böngészve. Nomrális-é az hogy a 13 ajánlatból eddig csak háromra kaptam választ? Na jó biztosan eltúlzom mert sok ajánlatra csak a múlt szerdán küldtem el a levelem de van még pár amire már lassan két hete. Olyan érzésem van hogy némelyikük meg se kapta a küldeményemet. Ráadásul egyáltalán nem vagyok türelmes. És nem vagyok az a fajta sem aki mindenhová magával hordja a mobilját bárhová mozdul a házban. Így van hogy órákig meg se hallanám ha esetleg csörögne is az a fránya pillangós szerkenytü amikor épp a hagymát gyomlálom vagy a perjét szedem a kertben. A hétvégéket meg egyenesen kezdem utálni mert akkor tuti hogy senki nem jelentkezik. Kezdek lassan elszontyolodni is mert nagyon kellene a pénz a jövö szemeszteri albérletre de most föleg egy új szandálra.
És mindeközben egzisztenciális kérdések merülnek fel nyárhoz szokott fejecskémben. Mint például az hogy hülyének néznének-e ha kétszer küldöm el ugyanoda az életrajzom? Ha az életrajzom szerint és amúgy is de tényleg megfelelek a kiírt követelményeknek akkor mivégre nem hívnak egyáltalán fel? Miért mondják egy állásinterjú végén hogy majd értesítjük amikor nem is? Ugye bunkóság lett volna megjegyeznem a nönek hogy ne fárassza magát és mondja meg egyenesen hogy nem vesznek fel? De ugye nem vagyok haszontalan kis görcs? És vajon mért nem tölt el fergeteges nagy jóérzéssel ha kitakarítom a házat és ebédet fözök meg elmosogatok pedig ezek is igencsak hasznos feladatok egy háztartásban? Mért gondolom sokszor egy állásajánlatot böngészve hogy én arra biztos nem vagyok képes? Hát nem hülyeség magamat lebeszélni a saját képességeimröl? Örület.
megtaláltam. visszahívtak interjúra! :)
VálaszTörlés