Az elveszett hitelkártya nyomában

Szétvet az ideg. Nagyon-nagyon ingerült vagyok és úgy gondoltam, elég jó módszer az írás a feszülség levezetésére, hát elmesélem nektek az elveszett hitelkártya történetét.
Az úgy volt, hogy mikor lementem arra a bizonyos imp(r)ófeszkóra, Pestre, kihasználtam az alkalmat és elmentem a Múzeum körútra egy kis könyvvadászatra. Égetö szükségem volt két angol könyvre a Modern angol regény kurzusomra és mivel a pozsonyi könyvtárak nem éppen dúskáltak Ishiguro és Salman Rushdie köteteiben, de még az idegen nyelvü speckó könyvesboltok sem, utolsó reményem: Budapest. Katával és Hózi barátommal szereztünk egy "to go" kávét és megvártuk míg kinyit az a bizonyos könyvesbolt (nem írok nevet, nem vagyok én reklámfelület...). Ott elsöre meg is találtam amire szükségem volt, lekaptam a két kötetet a polcról és már a kasszánál álltam, mert ugye nem akartunk elkésni a 10es kezdésröl. Adom a kártyám, aztán még a diákigazolványom is a 10%os kedvezmény fejében. Aláírom, visszakapom, könyvek a zacsiban és szedem a lábam, mert a többiek kinn várnak. Nagy nehezen megtaláltuk a Vörösmarty gimit, persze kezdés csak 11kor. Végigültük az összes versenyszámot, csak és kizárólag kiváncsiságból...Utána pizza, söröcske, beszélgetés, metrózás a vonatra és haza.
Közben már pár napja folyamatban volt a prágai fellépés szervezése és én elvállaltam, hogy elöre megveszem a vonatjegyeket, helyjegyeket. El is mentem az állomásra, megérdeklödtem az árakat, nagyjából összegyüjtöttük a pénzt és megegyeztünk, hogy a maradékot majd én kifütöm a számlámról. Másnap mentem kivenni a pénzt (merthogy a vasútállomáson nem lehet kombináltan fizetni mint utóbb kiderült). Egy volt a bibi: ott állok az automata elött és nincs mit a kis lapos nyílásba szúrnom. A kártyám nem volt a helyén. Pánik! Hol hagytam el? Soha semmit nem hagyok el! Nem hagyhattam el! Átkutattam a táskáim, a koleszszobám, hívtam haza, hogy forgassák fel a szobám. Semmi. SEMMI!!! Kétségbeesés. Apukám, leszid idegességében. Megbízhatatlan alak vagyok, és még jó, hogy nem a vészhelyzetekre csináltatott "embosovaná kartájá" hagytam el. Mondom, az itt van a pénztárcámban. Erre újabb kirohanás, hogy azonnal vigyem azt haza, mert úgy látszik az a vészhelyzet ha nálam van. Végképp kifogytam az ötletekböl. Felhívtam a bankot is, persze, hogy letiltassam az elveszett hitelkártyát. Ekkor már végre kicsit lenyugodtam, tisztán kezdtem látni és emlékeztem, hogy utoljára Pesten használtam a kis lapost. Felhívtam a könyvesboltot nem hagytam - é véletlenül ott, náluk. Dehogynem! Megörült nekem a kishölgy, és már arra volt kiváncsi, mikor megyek vissza érte, mert a könyvek még nincsenek kifizetve ám...(Kölcsönös mulasztás. Csak a diákigazolványomat kaptam vissza és hagytak kisétálni a boltból.) Na tyuhaj! Másnap már megint a hajnali gyorson ültem...De legalább tettem még egy könyvkeresö körutat. Nem kis eredménnyel... Igaz, az egész napot teljesen egyedül töltöttem, mert hirtelen elhatározás volt ez a második kiruccanás és senki nem borította fel miattam a napirendjét...Hát így került meg az elveszett hitelkártya, amit azóta is féltve örzök.