Bolygó lélek?

Mallorcán, valahol Sóller és Lluc között

Furcsa dolog ez.

Nem honvágy, hiszen itthon vagyok. Mégis szomorú-nyughatatlan ez az érzés bennem. Mikor fényesen süt a reggeli nap. Mikor friss levegő árad szét a pórusaimban, hűvösen, ébresztőn. Mikor azt képzelem, a tenger sós levegőjét érzem egy-egy utcasarkon a Dunához közel. Élesen és tisztán látom a valenciai utcasarkat, amelyre kilátásom nyílt a hideg albérletből. Fényesen izzik bennem a délutáni napsütésben csillogó tenger. Számban még a friss hal, olivák, sajtok íze, a ropogós pan és bocadillók illata. A tejeskávé és az ensaimada a ködben burkolózó hegy lábánál, a kolostor kapujában, Isten tenyerén. Az első ebéd amit egyedül fogyasztottam, Valencia kellős közepén, árnyékos teraszon. Mohón faltam a tojásos-tonhalas-olivás bocadillót és hozzá sört ittam. Büszkén és vidáman vállaltam egyedüllétem. Emlékszem az utcai kóborlásokra, az ágy melegébe burkolózásokra. Emlékszem arra is, de talán nem is Spanyolország hozadéka volt ez, vagy talán már sokkal korábbi felfedezésem ez, de megértettem, hogy a pillanatok soha vissza nem hozhatók. Minden csak egyszer történik meg velünk, velem. Azt a kagylót a tengerparton csak egy lehetőségem van felvenni. Ha egyszer elhagytam, már soha nem találom meg újra. Elmossa a tenger, elkerüli a pillantásom, felveszi valaki más, a homokba tapossák és eltűnik, visszakerül a tengerbe és talán Görögország partjain kerül újra felszínre.

Ez lenne a sorsom? Nyughatatlan léleknek lenni? Folyton elvágyni, folyton úton lenni? Gyomorszorongató érzéssel élvezni az őszi napsütést elmerengve azon mi lett volna ha... ? 

Senki sem mondta, hogy szeretni könnyű

Főleg nem önmagunkat.

A következő bejegyzést hálával ajánlom a Vekker színházi nevelési műhelynek.

Neurotikus alkat vagyok.
Hajlamos a hízásra.
Érzékeny vagyok mások véleményére, főleg ha engem érintenek.
Mindenről szeretek tudni, kézben tartani a dolgokat és nehezen változtatom meg a terveim.
Nem értem a cinikus megjegyzéseket, se az ironikusakat. Ki nem állhatom, ha a selypességemet folytonosan javítgatják, vagy az e kérdőszócskát rakják a standard magyar szerinti helyére a vághosszúfalusi nyelvváltozatomban.
És az is könnyen meglehet, hogy sznob vagyok, vagy neaddjisten hipszter, mert egy 80 eurós retro bringa áll a folyosómon.
Nehéz velem együtt élni, ezért is lakom egyedül.
Törékeny vagyok, és sebezhető.

Nem vagyok tökéletes.
Nem újdonság. Ezt tudom.
De végre el is fogadom.
Még talán meg is szeretem.